Mire jó az öngyújtógáz?

User Rating: / 0
PoorBest 

Az eddigi hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján két dolog miatt használják ezt a gázt a fiatalok, egyrészt hallucinációs, érzékcsalódásos állapotot okoz (pl. látomások), illetve eufóriát, önfeledt boldogságérzetet ad. Mint minden szernek, ennek is megvannak a maga mellékhatásai, többek között járásbizonytalanság, koordinációs zavarok, hányinger, szédülés, különféle görcsök.

A belélegzett butángáz direkt módon és indirekt módon is okozhat halált. Direkt, azaz közvetlen módon okozhat szívritmuszavart, vagy direkt hatásként reflexes úton szívmegállást. Harmadik módja a lehetséges halálokoknak a központi idegrendszer légzést szabályozó központjának leállása. Indirekt, azaz közvetett módon is okozhat halált a gáz beszívása. Egyik ilyen a hányadékba való megfulladás, vagy valamilyen halálos szerencsétlenség bekövetkezte. Amennyiben a gázt zacskóba fújva, majd azon keresztül belélegezve használják, úgy közvetlen fulladást is okozhat. Olcsó és könnyen beszerezhető ezért nagyon veszélyes. Ha azt észleli, hogy gyermeke butángázt szív, akkor azonnal kérje szakember segítségét.

 


Iratkozzon fel MOST ingyenes hírlevelemre, ahol még több tanácsot és tippet kaphat a kamaszkori nehézségek hatékony kezelésében, vagy rendelje meg valamelyik munkafüzetemet. Az ingyenes eMail tanácsadáson személyre szabottan tudok válaszolni kérdéseire! Írjon nekem!

Phoca Facebook Comments